pocsolya
Pocsolya, benne önmagam,
képeket küld felém a folyam,
íme, itt, ez én vagyok,
aztán –
eltűnök hirtelen, s hagyom,
tovaúsztatnak kóborgó habok.
Voltam, vagyok, s tovaúsz’
minden jelen képelem,
mi a mostani hangulatomban van jelen.
Hoppá, máris elmúlt ez a gondolat
– is, mi a vizekkel a múltamba szaladt!
Eddig tart e pocsolyadal… s ez is elillant, ajaj! 🙂
