Vajon én most hogy vagyok,
milyen népes farkasok
lakmároznak bennem itt,
menekülnek őzeim,
s csónaklelkem partra vágy
e hullámzó erdővilág
keserédes reggelén…
Mosolyt int felém az ég,
s a sűrű erdőlombok ködén
szivárványt ível szemembe a fény.
Ebbe kapaszkodnom én,
s e fény-
nyaláb felkarol,
messze szállít,
s valahol
a tághatár
végső egén
őzeimmel
simulok,
s szívemben
a farkasokkal
összekacag
az Isten.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: