Dobban a világ szíve bennem. Tovább

Tulipán ejti szirmait. Elhull percenként a hét.       Tovább

Néha olyan égi ez a föld, angyalok repkednek fejem fölött, s a máskor messzi felhőpamacsok hajamba borzolnak habot.   Lebegő hangú ma a szívem, talpam fent jár a háztetők felett, kezem megragad egy bárányfelhőt, s lélegzetem együtt szusszan a széllel.    Tovább

Reggel katicabogár pöttyözte ébredésem, s lábai végigtrappolták kezem. Láttára reggeli tornáját kezdte a mosoly, s szemem kölcsönkért a naptól egy kis csillogást. Tovább

Én úgy vagyok, hogy jól vagyok, csak most egy kicsit meghalok. Tovább

  Tombol bennem tavaszom, s rombol régi megszokott valókat, arra késztet, ne egyek, ne aludjak, s ne legyek magam számára ismerős entitás. Átkertelek belső tereket, s a tulipános rétek helyett napraforgókat ültetek. Így válok fényessé legbelül, s szívembe csigalassú reményvilág települ. Tovább

Napról-napra szebb velem a világ, egyre nagyobbra tárja szirmait, s nektárjából esténként csepegtet nekem. Istenként tanulom a csodát, s virágokat illatozik körém a délután. Tovább

Ma nő vagyok, igazán, igazi.  Tenyerembe leröpül a nap, s szemérmemet csillagok vigyázzák. Hajamat kormozza az éji ég, sálammá tekereg a szél, s a felhők bárányként ölelik körbe bőröm. Ma lelkemben trilláznak a pacsirták, s lábam a gazelláktól kér szökellést. Szájam ízét a céklák vöröslik, s bőröm fahéjtól illatoz. Virágokat nyílik a levegő ma, s […] Tovább

Vajon én most hogy vagyok, milyen népes farkasok lakmároznak bennem itt, menekülnek őzeim, s csónaklelkem partra vágy e hullámzó erdővilág keserédes reggelén…   Mosolyt int felém az ég, s a sűrű erdőlombok ködén szivárványt ível szemembe a fény.   Ebbe kapaszkodnom én, s e fény- nyaláb felkarol, messze szállít, s valahol a tághatár végső egén őzeimmel […] Tovább