Képzeld, én azt álmodom, kétcopfos kislány vagyok, pöttyös kesztyű, sárga sál, s a szívemben muzsikál mindenféle baba ott, rózsaszínű hangszerek zendítik az életem.
Pendül bennem héthatár, csiripelget sok madár a szívem tájainál.
Kerekedtem, nőtt velem kisleányos életem. Elindultam, hegyre fel, égigérő rengeteg, rézerdők, aranyterek, sárkányízű rettenet, tündéres mesevilág kísérte végig e leányt.
Jöttek aztán mindenek, szélfúvós farkasrengeteg, földrengéses végtelen kavart fel bennem minden vizet.
Dúltak bennem tengerek, s lenn a mélyen a gyerek (pöttyös kesztyű, sárga sál tekeredett a nyakán), feketéket reszketett.
Hegyek dőltek, tengerek tomboltak partjai felett.
A kislány fényre éhezett, s ahogy nőtt, növekedett, a szívében megnyitott egy picinke ablakot. Türkizszínű kis remény pislogott be rajta ott, beköszönt és beosont. És azóta ott lakik.
Megcsendültek a vizek, oázisok, ligetek, szivárványos rengeteg
vidítja a lelkemet.
Topánkás élő varázs, levendulaillatú tánc lengi bennem ma nővé magát.
Együtt élünk mi most már, e sok belső kisleányt kézen fogva vezetem e szép női életen.
