Pihepuha lelki hótakaró, csillámpora kisziporkázható szívemből, ha kedvem mára gyúrható hógolyós való. Pilinkés lehelletű valóság ez a kis lelki tájimázs… Nos, ez – az év eleji pilinkés varázs! Tovább

  Pattog homokórája a térnek, s az idő gyáván vonaglik tova, elkacagnak tegnapi valók, s vörösre érik gyümölcse minden csodafának. Tovább

Életre válik most e tánc, pörög, színlik, rikkant bennem a világ, kisimulnak belső ráncaim, megéltem egy halált megint. Tovább

Kint bármilyen hófehér, bennem színes a táj. Madarak köszörlik torkukat szívem tájinál. Tovább

  lélektavam lótuszkelyheiből iszom az egek örömkönnyeit Tovább

Írhatnék neked egy mesét, miben a főhős szerepét a te gömbölyded, csillogó szíved játszhatná ma el. Tovább

túllépek ezen a fázison, a tegnapjaimat itt hagyom, s marad a ma, ez a megnyugtató vidám létcsoda       Tovább

Tegnap elkezdett hullni a hó, oly nagy pelyhekben, hogy ámulnivaló, fehérlett felénk sok piheröptű pehelymanó, s te nem láttad e madártejcsodát, mi az égből hempergett felénk ide át, s nem hallottál hangot, mesést csodást, mi csalt ki szívemből díszeket, s szememből örömkönnyeket. Tovább

figyelj, készítsd a fuvolád, s szívedben tárd ki a kaput, amin át nyílik majd nekem út, hogy eltáncolhassak feléd sok női bravúrt, mitől énem lesz egyre fényesebb, s te pedig, te -egyre szeretetéhesebb. ♥ ♥ ♥   Tovább

  szíved kapuit tárd szélesre szét,  nyisd ki füled is, s a szád, mi eddig madárzengzeteket kreált, igyon ma ambróziateát. ez itt a csendesen ballagó mesésen csillámló folyó, min elhajózhatsz  velem oda, hol tündérként szállunk majd egymás világából ide s tova. Tovább